Visszér és karma

De hát miért?

Örökké ez járt bennem: miért? Máig sem tudom, hova tüntették el a férjemék, mire a kórházból kijöttem, a kiságyat, a többit… de hát ott volt előttem a friss tapéta a kisszobában… Az étel hetekig nem maradt meg bennem.

A gesztenyék a téren épp virágba borultak — azt reméltem, ott alattuk tolom majd… Anyám a Bibliát rakta örökké a kezem ügyébe, folyton azt hajtogatta, visszér és karma tudjuk, mivégre történik az, ami, hogy mi célja van… de hát hogy lenne ennek és mi célja, nem, én nem értem: apró, tökéletes kezek-lábak, sötét szem — hány hónap, míg megépül, aztán a föld beissza, mintha sosem lett volna… Miért kell egy parányi elkínzott aggastyán-arcnak felszínre szállni a nincsből?

Csak azért, hogy süllyedjen újra vissza azonnal, és hogy engem most már holtig kisértsen? Apám, ő az idővel vigasztalt — ez azért félig-meddig igaz volt: fél év, s már nem eredt el minden szóra a könnyem, pontban hajnali három órakor nem lökött ki minden éjjel az álom, hogy aztán hajnalig csak bámuljam meredten, hogy fehérül ki visszér és karma lassan az ég véraláfutás-színe, hogy hamvad ki az összes még villanyfényes ablak, és már föl sem riadtam, jéghideg verítékben tapogatva a villany gombja után, hogy lássam, amit a karjaimban szorítok, az a síkos valami, csak a paplan sarka, s nem, mint ahogy hittem, egy kis halott test?

Lassanként tudtam újra enni, aludni — jól van, minden elmúlik egyszer, de hogy mindezt a sok kínt — elég nézni a tévét: az úttestre folyó vért, kiégett szobabelsőt — vagy akár az egérét a macska visszérkezelés korai stádiumban közt — ezt menti, hogy leforog mind nyom nélkül valami kozmikus lefolyóban?

Most csönd van, éjszaka, béke. A lét megint ép.

Nyirkos kis fény tapad csapzott, csöpp fejtetőre. Szám száraz, mellcsúcsomból a forró gyöngeség hullámokban rezeg szét.

Magas, felhőtlen ég, a Hold mint szétszaladt higany tonnányi csöppje üli meg a B épület tetőgerincét. Álmodtam-e, mikor úgy tűnt, hogy a világ csak egy zárt gyufásdoboz: a szűk, visszér és karma helyen szűntelen recsegés és nyüzsgés, hajszálnyi lábak kaparnak mindhiába, s a Hold kerek kivágat az alacsony fedélen, szemrés egy szenvtelen kísérletezgető, gonosz kiváncsiságnak?